2010-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (UEFA – 3. csoport)

Ennek a lapnak a címében vagy szövegében a cirill betűs szláv nevek nem a magyar nyelvű Wikipédiában irányelvként elfogadott magyaros átírás szerint szerepelnek, át kellene javítani őket.
Indoklás: A Szlovénia-San Marino mérkőzés játékvezetőjének nevét nem találtam meg: Dimitar Meckarovski
Bővebben: 2010-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (UEFA)

A 2010-es labdarúgó-világbajnokság európai 3. selejtezőcsoportjának mérkőzéseit, és a csoport végeredményét tartalmazó lapja. A csoport sorsolását 2007. november 25-én tartották a dél-afrikai Durbanban. A csoportban körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben játszottak egymással a labdarúgó-válogatottak. A csoportelső automatikus résztvevője lett a 2010-es labdarúgó-világbajnokságnak, a csoport második helyezett csapata csak úgy játszhatott pótselejtezőt, ha a másik nyolc csoportban legalább egy válogatottnál jobb lett a csoport első öt helyezettje elleni összeredménye.

A csoportban Csehország mellett Lengyelország, Észak-Írország, Szlovákia, Szlovénia és San Marino szerepelt.

A csoport mérkőzéseinek időbeosztását 2008. január 16-án egyeztették az érintett labdarúgó-válogatottak képviselői Pozsonyban, Szlovákiában.[1]

A végeredmény

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.  Szlovákia 10 7 1 2 22 10 +12 22
2.  Szlovénia 10 6 2 2 18 4 +14 20
3.  Csehország 10 4 4 2 17 6 +11 16
4.  Észak-Írország 10 4 3 3 13 9 +4 15
5.  Lengyelország 10 3 2 5 19 14 +5 11
6.  San Marino 10 0 0 10 1 47 –46 0
 
 Csehország   2 – 0 0 – 0 1 – 2 1 – 0 7 – 0
 Lengyelország 2 – 1   1 – 1 0 – 1 1 – 1 10 – 0
 Észak-Írország 0 – 0 3 – 2   0 – 2 1 – 0 4 – 0
 Szlovákia 2 – 2 2 – 1 2 – 1   0 – 2 7 – 0
 Szlovénia 0 – 0 3 – 0 2 – 0 2 – 1   5 – 0
 San Marino 0 – 3 0 – 2 0 – 3 1 – 3 0 – 3  

Továbbjutás

Mérkőzések

Lengyelország  1–1  Szlovénia
Żewłakow Gól : 17' 17' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Dedič Gól : 35' 35'
Oporowska Stadion, Wrocław
Nézőszám: 7 300
Játékvezető: Jakobsson (izlandi)

Szlovákia  2–1  Észak-Írország
Škrtel Gól : 47' 47'
Hamšík Gól : 70' 70'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Ďurica Gól : 81' 81' (öngól)
Tehelné pole, Pozsony
Nézőszám: 5 445
Játékvezető: Ivanov (orosz)

----

San Marino  0–2  Lengyelország
(0–1)
Jegyzőkönyv
Smolarek Gól : 36' 36'
Lewandowski Gól : 66' 66'
Olimpiai Stadion, Serravalle
Nézőszám: 2 374
Játékvezető: Zográfosz (görög)

Észak-Írország  0–0  Csehország
Jegyzőkönyv
Windsor Park, Belfast
Nézőszám: 12 882
Játékvezető: Bebek (horvát)

Szlovénia  2–1  Szlovákia
Novakovič Gól : 22' 22' Gól : 81' 81' (1–0)
Jegyzőkönyv
Jakubko Gól : 83' 83'
Stadion Ljudski vrt, Maribor
Nézőszám: 9 900
Játékvezető: Moen (norvég)

----

Lengyelország  2–1  Csehország
Brożek Gól : 27' 27'
Błaszczykowski Gól : 53' 53'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Fenin Gól : 87' 87'
Sziléziai Stadion, Chorzów
Nézőszám: 38 293
Játékvezető: Stark (német)

San Marino  1–3  Szlovákia
Selva Gól : 45' 45' (1–2)
Jegyzőkönyv
Šesták Gól : 33' 33'
Kozák Gól : 39' 39'
Karhan Gól : 51' 51'
Kratochvíl sárga lap2. sárga lapkiállítva 48′, 73′
Olimpiai Stadion, Serravalle
Nézőszám: 1 037
Játékvezető: Kever (svájci)

Szlovénia  2–0  Észak-Írország
Novakovič Gól : 83' 83'
Ljubijankič Gól : 84' 84'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Stadion Ljudski vrt, Maribor
Nézőszám: 12 385
Játékvezető: Iturralde González (spanyol)

----

Csehország  1–0  Szlovénia
Sionko Gól : 62' 62' (0–0)
Jegyzőkönyv
Na Stinadlech Stadion, Teplice
Nézőszám: 15 220
Játékvezető: Atkinson (angol)

Szlovákia  2–1  Lengyelország
Šesták Gól : 84' 84' Gól : 86' 86' (0–0)
Jegyzőkönyv
Smolarek Gól : 70' 70'
Tehelné pole, Pozsony
Nézőszám: 17 650
Játékvezető: Layec (francia)

Észak-Írország  4–0  San Marino
Healy Gól : 31' 31'
McCann Gól : 43' 43'
Lafferty Gól : 56' 56'
Davis Gól : 75' 75'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Mau. Marani kiállítva 63′
Windsor Park, Belfast
Nézőszám: 12 957
Játékvezető: Kari (finn)

----

San Marino  0–3  Csehország
(0–0)
Jegyzőkönyv
Kováč Gól : 47' 47'
Pospěch Gól : 53' 53'
Necid Gól : 66' 66'
Olimpiai Stadion, Serravalle
Nézőszám: 1 318
Játékvezető: Kaasik (észt)

----

San Marino  0–3  Észak-Írország
Man. Marani sárga lap2. sárga lapkiállítva 66′, 69′ (0–2)
Jegyzőkönyv
McAuley Gól : 7' 7'
McCann Gól : 33' 33'
Brunt Gól : 63' 63'
Olimpiai Stadion, Serravalle
Nézőszám: 1 942
Játékvezető: Stankovic (szerb)

----

Észak-Írország  3–2  Lengyelország
Feeney Gól : 10' 10'
Evans Gól : 47' 47'
Żewłakow Gól : 62' 62' (öngól)
(1–1)
Jegyzőkönyv
Jeleń Gól : 27' 27'
Saganowski Gól : 90+1' 90+1'
Windsor Park, Belfast
Nézőszám: 13 357
Játékvezető: Hansson (svéd)

Szlovénia  0–0  Csehország
Jegyzőkönyv
Stadion Ljudski vrt, Maribor
Nézőszám: 12 500
Játékvezető: Proença (portugál)

----

Csehország  1–2  Szlovákia
Jankulovski Gól : 30' 30' (1–1)
Jegyzőkönyv
Šesták Gól : 22' 22'
Jendrišek Gól : 82' 82'
AXA Arena, Prága
Nézőszám: 14 956
Játékvezető: Undiano Mallenco (spanyol)

Lengyelország  10–0  San Marino
Boguski Gól : 1' 1' Gól : 27' 27'
Smolarek Gól : 18' 18' Gól : 60' 60' Gól : 72' 72' Gól : 81' 81'
R. Lewandowski Gól : 43' 43'
Jeleń Gól : 51' 51'
M. Lewandowski Gól : 63' 63'
Saganowski Gól : 88' 88'
(4–0)
Jegyzőkönyv
Miejski Stadion, Kielce
Nézőszám: 15 200
Játékvezető: Kulbakou (fehérorosz)

2009. április 1.
19:45 (UTC+1)
Észak-Írország  1–0  Szlovénia
Feeney Gól : 73' 73' (0–0)
Jegyzőkönyv
Windsor Park, Belfast
Nézőszám: 13 243
Játékvezető: Yefet (izraeli)

----

Szlovákia  7–0  San Marino
Čech Gól : 3' 3' Gól : 32' 32'
Pekarík Gól : 12' 12'
Stoch Gól : 35' 35'
Kozák Gól : 42' 42'
Jakubko Gól : 63' 63'
Hanzel Gól : 68' 68'
(5–0)
Jegyzőkönyv
Tehelné pole, Pozsony
Nézőszám: 6 652
Játékvezető: Efong Nzolo (belga)

----

Szlovénia  5–0  San Marino
Koren Gól : 19' 19' Gól : 74' 74'
Radosavljević Gól : 39' 39'
Kirm Gól : 54' 54'
Ljubijankič Gól : 90+3' 90+3'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Stadion Ljudski vrt, Maribor
Nézőszám: 4 400
Játékvezető: Meckarovski (macedón)

----

Lengyelország  1–1  Észak-Írország
M. Lewandowski Gól : 80' 80' (0–1)
Jegyzőkönyv
Lafferty Gól : 38' 38'
Sziléziai Stadion, Chorzów
Nézőszám: 38 914
Játékvezető: Mejuto González (spanyol)

Szlovákia  2–2  Csehország
Šesták Gól : 59' 59'
Hamšík Gól : 73' 73' (11-esből) sárga lap2. sárga lapkiállítva 74′, 75′
(0–0)
Jegyzőkönyv
Pudil Gól : 68' 68'
Baroš Gól : 83' 83'
Tehelné pole, Pozsony
Nézőszám: 23 800
Játékvezető: Øvrebø (norvég)

----

Csehország  7–0  San Marino
Baroš Gól : 28' 28' Gól : 44' 44',
Gól : 45+3' 45+3' (11-esből) Gól : 66' 66'
Svěrkoš Gól : 47' 47' Gól : 90+4' 90+4'
Necid Gól : 86' 86'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Bacciocchi sárga lap2. sárga lapkiállítva 54′, 83′
Városi Stadion, Uherské Hradiště
Nézőszám: 8 121
Játékvezető: Amirkhanyan (örmény)

Észak-Írország  0–2  Szlovákia
(0–1)
Jegyzőkönyv
Šesták Gól : 15' 15'
Hološko Gól : 67' 67'
Windsor Park, Belfast
Nézőszám: 13 019
Játékvezető: Kuipers (holland)

Szlovénia  3–0  Lengyelország
Dedič Gól : 13' 13'
Novakovič Gól : 44' 44'
Birsa Gól : 62' 62'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Stadion Ljudski vrt, Maribor
Nézőszám: 10 226
Játékvezető: Collum (skót)

----

Csehország  2–0  Lengyelország
Necid Gól : 51' 51'
Plašil Gól : 72' 72'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Generali Arena, Prága
Nézőszám: 14 010
Játékvezető: Bo Larsen (dán)

Szlovákia  0–2  Szlovénia
(0–0)
Jegyzőkönyv
Birsa Gól : 56' 56'
Pečnik Gól : 90+3' 90+3'
Tehelné pole, Pozsony
Nézőszám: 23 800
Játékvezető: Stark (német)

----

Csehország  0–0  Észak-Írország
Jegyzőkönyv
Generali Arena, Prága
Nézőszám: 8 002
Játékvezető: Duhamel (francia)

Lengyelország  0–1  Szlovákia
(0–1)
Jegyzőkönyv
Gancarczyk Gól : 3' 3' (öngól)
Sziléziai Stadion, Chorzów
Nézőszám: 5 000
Játékvezető: Eriksson (svéd)

San Marino  0–3  Szlovénia
(0–1)
Jegyzőkönyv
Novakovič Gól : 24' 24'
Stevanovič Gól : 67' 67'

Suler Gól : 81' 81'

Olimpiai Stadion, Serravalle
Nézőszám: 1 745
Játékvezető: Szabó (magyar)

Góllövőlista

Alapvető sorrend: gólok száma (csökkenő); játszott percek (növekvő); országnév; játékosnév.

Helyezés Játékos Nemzet Gólok Játszott percek Percek / gól
1. Smolarek, EuzebiuszEuzebiusz Smolarek  Lengyelország 6 0433433' 007272' 1010"
2. Šesták, StanislavStanislav Šesták  Szlovákia 6 0469469' 007878' 1010"
3. Baroš, MilanMilan Baroš  Csehország 5 0815815' 0163163' 00"
4. Novakovič, MilivojeMilivoje Novakovič  Szlovénia 5 0828828' 0165165' 3535"
5. Necid, TomášTomáš Necid  Csehország 3 0331331' 0110110' 1919"
6. Boguski, RafałRafał Boguski  Lengyelország 2 008080' 004040' 00"
7. Saganowski, MarekMarek Saganowski  Lengyelország 2 0105105' 005252' 3030"
8. Svěrkoš, VáclavVáclav Svěrkoš  Csehország 2 0217217' 0108108' 3030"
9. Ljubijankič, ZlatanZlatan Ljubijankič  Szlovénia 2 0246246' 0123123' 00"
10. Jakubko, MartinMartin Jakubko  Szlovákia 2 0273273' 0136136' 3030"
11. Jeleń, IreneuszIreneusz Jeleń  Lengyelország 2 0274274' 0137137' 00"
12. Čech, MarekMarek Čech  Szlovákia 2 0278278' 0139139' 00"
13. Lafferty, KyleKyle Lafferty  Észak-Írország 2 0281281' 0140140' 3030"
14. Lewandowski, RobertRobert Lewandowski  Lengyelország 2 0316316' 0158158' 00"
15. Feeney, WarrenWarren Feeney  Észak-Írország 2 0325325' 0162162' 3030"
16. Kozák, Ján Kozák[[Ján Kozák Kozák|Ján Kozák Kozák]]  Szlovákia 2 0374374' 0187187' 00"
17. Birsa, ValterValter Birsa  Szlovénia 2 0395395' 0197197' 3030"
18. Dedič, ZlatkoZlatko Dedič  Szlovénia 2 0630630' 0315315' 00"
19. McCann, GrantGrant McCann  Észak-Írország 2 0655655' 0327327' 3030"
20. Hamšík, MarekMarek Hamšík  Szlovákia 2 0657657' 0328328' 3030"
21. Koren, RobertRobert Koren  Szlovénia 2 0810810' 0405405' 00"
22. Lewandowski, MariuszMariusz Lewandowski  Lengyelország 2 0900900' 0450450' 00"
23. Pečnik, NejcNejc Pečnik  Szlovénia 1 007272' 007272' 00"
24. Stevanovič, DaliborDalibor Stevanovič  Szlovénia 1 008686' 008686' 00"
25. Hanzel, ĽubošĽuboš Hanzel  Szlovákia 1 009090' 009090' 00"
26. Fenin, MartinMartin Fenin  Csehország 1 0169169' 0169169' 00"
27. Pudil, DanielDaniel Pudil  Csehország 1 0221221' 0221221' 00"
28. Hološko, FilipFilip Hološko  Szlovákia 1 0248248' 0248248' 00"
29. Stoch, MiroslavMiroslav Stoch  Szlovákia 1 0248248' 0248248' 00"
30. Brunt, ChrisChris Brunt  Észak-Írország 1 0253253' 0253253' 00"
31. Kováč, RadoslavRadoslav Kováč  Csehország 1 0342342' 0342342' 00"
32. Jendrišek, ErikErik Jendrišek  Szlovákia 1 0372372' 0372372' 00"
33. Brożek, PawełPaweł Brożek  Lengyelország 1 0390390' 0390390' 00"
34. Karhan, MiroslavMiroslav Karhan  Szlovákia 1 0406406' 0406406' 00"
35. Radosavljević, AleksandarAleksandar Radosavljević  Szlovénia 1 0433433' 0433433' 00"
36. Sionko, LiborLibor Sionko  Csehország 1 0453453' 0453453' 00"
37. Pospěch, ZdeněkZdeněk Pospěch  Csehország 1 0491491' 0491491' 00"
38. Selva, AndyAndy Selva  San Marino 1 0505505' 0505505' 00"
39. Škrtel, MartinMartin Škrtel  Szlovákia 1 0540540' 0540540' 00"
40. Żewłakow, MichałMichał Żewłakow  Lengyelország 1 0605605' 0605605' 00"
41. McAuley, GarethGareth McAuley  Észak-Írország 1 0616616' 0616616' 00"
42. Evans, JonnyJonny Evans  Észak-Írország 1 0630630' 0630630' 00"
43. Davis, StevenSteven Davis  Észak-Írország 1 0720720' 0720720' 00"
44. Šuler, MarkoMarko Šuler  Szlovénia 1 0720720' 0720720' 00"
45. Błaszczykowski, JakubJakub Błaszczykowski  Lengyelország 1 0746746' 0746746' 00"
46. Jankulovski, MarekMarek Jankulovski  Csehország 1 0810810' 0810810' 00"
47. Plašil, JaroslavJaroslav Plašil  Csehország 1 0810810' 0810810' 00"
48. Pekarík, PeterPeter Pekarík  Szlovákia 1 0810810' 0810810' 00"
49. Kirm, AndražAndraž Kirm  Szlovénia 1 0820820' 0820820' 00"
50. Healy (labdarúgó), DavidDavid Healy (labdarúgó)  Észak-Írország 1 0878878' 0878878' 00"

Öngólok

Alapvető sorrend: gólok száma (csökkenő); országnév; játékosnév.

Játékos Nemzet Gólok Ellenfél
Gancarczyk, SewerynSeweryn Gancarczyk  Lengyelország 1  Szlovákia
Żewłakow, MichałMichał Żewłakow  Lengyelország 1  Észak-Írország
Ďurica, JánJán Ďurica  Szlovákia 1  Észak-Írország

Lapok

Alapvető sorrend: kiállítások száma (csökkenő); második sárga lap miatti kiállítások száma (csökkenő); sárga lapok száma (csökkenő); országnév; játékosnév.

Játékos Nemzet kiállítva sárga lap2. sárga lapkiállítva Sárga lap Összesen
Marani, MauroMauro Marani  San Marino 1   3 4
Bacciocchi, SimoneSimone Bacciocchi  San Marino   1 1 2
Marani, ManuelManuel Marani  San Marino   1 1 2
Hamšík, MarekMarek Hamšík  Szlovákia   1 1 2
Kratochvíl, RomanRoman Kratochvíl  Szlovákia   1   1
Berretti, MaicolMaicol Berretti  San Marino     4 4
Evans, JonnyJonny Evans  Észak-Írország     3 3
Mccartney, GeorgeGeorge Mccartney  Észak-Írország     3 3
Della, AlessandroAlessandro Della  San Marino     3 3
Brečko, MišoMišo Brečko  Szlovénia     3 3
Dedič, ZlatkoZlatko Dedič  Szlovénia     3 3
Kováč, RadoslavRadoslav Kováč  Csehország     2 2
Ujfaluši, TomášTomáš Ujfaluši  Csehország     2 2
Baird, ChristopherChristopher Baird  Észak-Írország     2 2
Brunt, ChrisChris Brunt  Észak-Írország     2 2
Davis, StevenSteven Davis  Észak-Írország     2 2
Lafferty, KyleKyle Lafferty  Észak-Írország     2 2
Bugli, MatteoMatteo Bugli  San Marino     2 2
Marani, MicheleMichele Marani  San Marino     2 2
Simoncini, DavideDavide Simoncini  San Marino     2 2
Valentini, CarloCarlo Valentini  San Marino     2 2
Vannucci, DamianoDamiano Vannucci  San Marino     2 2
Ďurica, JánJán Ďurica  Szlovákia     2 2
Šesták, StanislavStanislav Šesták  Szlovákia     2 2
Škrtel, MartinMartin Škrtel  Szlovákia     2 2
Stoch, MiroslavMiroslav Stoch  Szlovákia     2 2
Weiss, VladimírVladimír Weiss  Szlovákia     2 2
Zabavník, RadoslavRadoslav Zabavník  Szlovákia     2 2
Cesar, BoštjanBoštjan Cesar  Szlovénia     2 2
Ilič, BrankoBranko Ilič  Szlovénia     2 2
Komac, AndrejAndrej Komac  Szlovénia     2 2
Koren, RobertRobert Koren  Szlovénia     2 2
Šišić, MirnesMirnes Šišić  Szlovénia     2 2
Šuler, MarkoMarko Šuler  Szlovénia     2 2
Baroš, MilanMilan Baroš  Csehország     1 1
Fenin, MartinMartin Fenin  Csehország     1 1
Grygera, ZdeněkZdeněk Grygera  Csehország     1 1
Jankulovski, MarekMarek Jankulovski  Csehország     1 1
Jarolím, DavidDavid Jarolím  Csehország     1 1
Necid, TomášTomáš Necid  Csehország     1 1
Pospěch, ZdeněkZdeněk Pospěch  Csehország     1 1
Pudil, DanielDaniel Pudil  Csehország     1 1
Rozehnal, DavidDavid Rozehnal  Csehország     1 1
Clingan, SamuelSamuel Clingan  Észak-Írország     1 1
Feeney, WarrenWarren Feeney  Észak-Írország     1 1
Gillespie, KeithKeith Gillespie  Észak-Írország     1 1
David Healy  Észak-Írország     1 1
Mcauley, GarethGareth Mcauley  Észak-Írország     1 1
Mcgivern, RyanRyan Mcgivern  Észak-Írország     1 1
Błaszczykowski, JakubJakub Błaszczykowski  Lengyelország     1 1
Dudka, DariuszDariusz Dudka  Lengyelország     1 1
Gkowacki, ArkadiuszArkadiusz Gkowacki  Lengyelország     1 1
Golanski, PawelPawel Golanski  Lengyelország     1 1
Guerreiro, RogerRoger Guerreiro  Lengyelország     1 1
Iwanski, MaciejMaciej Iwanski  Lengyelország     1 1
Kowalczyk, MarcinMarcin Kowalczyk  Lengyelország     1 1
Krzynówek, JacekJacek Krzynówek  Lengyelország     1 1
Obraniak, LudovicLudovic Obraniak  Lengyelország     1 1
Polczak, PiotrPiotr Polczak  Lengyelország     1 1
Saganowski, MarekMarek Saganowski  Lengyelország     1 1
Wasilewski, MarcinMarcin Wasilewski  Lengyelország     1 1
Wojtkowiak, GrzegorzGrzegorz Wojtkowiak  Lengyelország     1 1
Albani, NicolaNicola Albani  San Marino     1 1
Andreini, MatteoMatteo Andreini  San Marino     1 1
Muccioli, RiccardoRiccardo Muccioli  San Marino     1 1
Selva, AndyAndy Selva  San Marino     1 1
Simoncini, AldoAldo Simoncini  San Marino     1 1
Vitaioli, FabioFabio Vitaioli  San Marino     1 1
Vitaioli, MatteoMatteo Vitaioli  San Marino     1 1
Hanzel, ĽubošĽuboš Hanzel  Szlovákia     1 1
Obžera, BranislavBranislav Obžera  Szlovákia     1 1
Petráš, PeterPeter Petráš  Szlovákia     1 1
Senecký, ŠtefanŠtefan Senecký  Szlovákia     1 1
Štrba, ZdenoZdeno Štrba  Szlovákia     1 1
Filekovič, SuadSuad Filekovič  Szlovénia     1 1
Kirm, AndražAndraž Kirm  Szlovénia     1 1
Stevanovič, DaliborDalibor Stevanovič  Szlovénia     1 1
Összesen 1 4 114 119

Nézőszámok

Az alábbi táblázat tartalmazza a csapatok otthoni mérkőzéseinek nézőszámait Alapvető sorrend: átlagos nézőszám (csökkenő); országnév

Csapat M Összesen Legalacsonyabb Legmagasabb Átlag
 Lengyelország 5 104 707 5 000 38 914 20 941
 Szlovákia 5 77 347 5 445 23 800 15 469
 Észak-Írország 5 65 458 12 882 13 357 13 092
 Csehország 5 60 309 8 002 15 220 12 062
 Szlovénia 5 49 411 4 400 12 500 9 882
 San Marino 5 8 416 1 037 2 374 1 683

Források

  • A FIFA honlapja – UEFA 3. csoport (angol, francia, német és spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2009. március 27.)[halott link]
  • A FIFA honlapja – 3. csoport mérkőzésnaptára (angol, francia, német és spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2009. március 27.)[halott link]
  • Hivatalos mérkőzésnaptár (FIFA) Archiválva 2016. március 6-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul)

Jegyzetek

  1. A selejtezőcsoport menetrendje Szlovén Labdarúgó-szövetség (szlovén)
Sablon:2010-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező
  • m
  • v
  • sz
AFC
Első forduló · Második forduló · Harmadik forduló · Negyedik forduló · Pótselejtező
CAF
Első forduló · Második forduló · Harmadik forduló
CONCACAF
Első forduló · Második forduló · Harmadik forduló · Negyedik forduló
CONMEBOL
Csoportkör
OFC
Első forduló (2007‑es dél‑csendes‑óceáni játékok) · Második forduló (OFC‑nemzetek kupája)
UEFA
1. csoport · 2. csoport · 3. csoport · 4. csoport · 5. csoport · 6. csoport · 7. csoport · 8. csoport · 9. csoport · Pótselejtezők
Pótselejtezők
  • labdarúgás Labdarúgásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap