Fernando Rey

Fernando Rey
Született	Fernando Casado Arambillet 1917. szeptember 20.[1][2][3][4][5] A Coruña
Elhunyt	1994. március 9. (76 évesen)[1][2][6][7][8] Madrid[9][10][11]
Állampolgársága	spanyol
Nemzetisége	spanyol
Házastársa	Mabel Karr (1960 – 1994. március 9.)
Gyermekei	2
Foglalkozása	színész
Iskolái	Madridi Complutense Egyetem
Kitüntetései
Színészi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Aktív évek	1935–1994
Híres szerepei	Francia kapcsolat 1-2.
Tevékenység	színész
Halál oka	húgyhólyagrák
Sírhelye	Almudena Cemetery
IMDb PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Fernando Rey témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Fernando Casado Arambillet, ismertebb nevén Fernando Rey (A Coruña, 1917. szeptember 20. – Madrid, 1994. március 9.) spanyol film-, színházi és televíziós színész, aki mind Európában, mind az Egyesült Államokban sikeres karriert futott be. Legismertebb szerepei a Luis Buñuel rendezte Tristana (1970), A burzsoázia diszkrét bája (1972), A vágy titokzatos tárgya (1977), valamint a Francia kapcsolat (1971) és a Francia kapcsolat II. (1975).

Philip D'Antoni azt mondta róla, hogy ő „az utolsó ilyen joviális és udvarias srác”. 50 évesen volt karrierje csúcspontján: „Nagyon sajnálom, hogy csak ilyen későn futottam be – mondta a Los Angeles Timesnak. – Talán jobb lett volna, ha fiatalként érek be a pályára, mint például El Cordobés a bikaviadalban. Akkor előtted van az élet, hogy élvezd ezt az egészet.”^[12]

Életrajz

A kezdetek

Rey A Coruñában, Spanyolországban született, egy kapitány, Casado Veiga fiaként. Építészetet tanult, de a spanyol polgárháború megszakította egyetemi tanulmányait, ami később a színészethez vezette.

1936-ban indult be színészi pályafutása. Ekkor választotta művésznévként a Fernando Reyt. Keresztnevét megtartotta, de anyja második vezetéknevét, a Reyt vette föl, annak rövidsége miatt (a ’rey’ spanyolul ’király’).

1944-ben alakította első jelentősebb szerepét, Jacobo Fitz-James Stuartot, Alba 15. hercegét a José López Rubio regényéből készült Eugenia de Montijo című filmben, amely Alba herceg sógornőjének, Eugénia francia császárnénak életét dolgozta fel. Négy évvel később, 1948-ban I. „Szép” Fülöp spanyol királyt alakította a mozivásznon Juan de Orduña rendező Barátok és szerelmek (Locura de amor) című filmdrámájában.

Ezekkel a szerepekkel sikerült országos hírnevet szereznie. Összesen mintegy kétszáz filmben játszott. Rey nemcsak profi színész, hanem kiváló szinkronszínész is volt. Hangját intenzívnek és erősen hatónak tartották, épp ezért rengeteg szinkronszerepet kapott. Többek között ő volt a Luis García Berlanga által alkotott Isten hozta, Mr. Marshall! (1953) című film narrátora. De Ladislao Vajda Marcelino, kenyér és bor című 1955-ös filmjében és még az 1992-es megújított változatában is a cselekmény elbeszélője.

Ragyogó alakítása továbbá a demotivált és kétes színész, Juan Antonio Bardem szerepe a Komikusokban (1954). Érdekesség, hogy miközben a film nagy siker lett, paradox módon, mivel magát a szerep valódi inkarnációjának látta, szakmai depresszióba esett, amelyből csak akkor szakadt ki, amikor néhány évvel később megismerkedett Luis Buñuellel. Rövid időn belül azonban újabb nehéz szakasz elé ért a karrierjében, ugyanis Buñuel egy nyugtalanító, nyilvános megjegyzést tett Rey teljesítményét illetően egy másik Bardem-film, a Szonáta (1959) kapcsán: „Imádom, ahogy ez a színész egy hullát játszik”, s ez a kijelentés rányomta bélyegét Rey későbbi pályafutására. Mindezek ellenére végül Rey lett Buñuel kedvenc színésze és legközelebbi barátja.

Nemzetközi karrier

Rey első nemzetközi alakítása a A holdfény ékszerészei (Les bijoutiers du clair de lune) volt, egy 1958-as francia–olasz film, melyet Roger Vadim rendezett. Ray kiváló színészekkel dolgozhatott együtt, ugyanis Stephen Boyd, Marina Vlady és Brigitte Bardot is szerepet vállalt a filmben. Korábban egy amerikai televíziós sorozatban is játszhatott. A történet Spanyolországban játszódik, egy ott működő magándetektív kizsákmányolásának történetét mutatja be, aki segíti a bajba jutott amerikai turistákat.

1959-ben Rey együtt szerepelt Steve Reevesszel az olasz Kard és szandál (Pemplum), Christine Kaufmann-nal a Pompei utolsó napjai (The Last Days of Pompeii) című filmben.

1961-ben Rey játszott egy spagettiwesternben, a The Savage Gunsban, és amikor a műfaj népszerűsége az évtized folyamán növekedett, megjelent más filmekben is, köztük a The Power of Power (1969) politikai, a bizarr kultuszklasszikus Compañeros című filmben és két folytatásban, A hét mesterlövész, nevezetesen A hét visszatérése (1966) és A csodálatos hét fegyverei(1969).

Az 1960-as és 1970-es években Orson Wellesszel és Luis Buñuellel végzett munkája tette Reyt nemzetközileg kiemelkedővé; az első úgymond „nemzetközi spanyol színész” lett. Rey szerepelt Buñuel Viridiana (1961), Tristana (1970) és A burzsoázia diszkrét bája (Le charme discret de la burzsoázia) című, 1972-es filmben is (az utóbbi, eléggé szürreális film az, amely megkapta az 1972-es Oscar-díj a legjobb idegen nyelvű film díját). Wellesszel végül két filmben dolgozott együtt Rey, a Falstaffban (1966) és a Halhatatlan történetben (1968).

Rey emlékezetesen játszotta a francia bűnözőt, Alain Charnier-t is William Friedkin Francia kapcsolat (1971) című filmjében. Kezdetben azonban Friedkin szándéka szerint Francisco Rabal lett volna Charnier, akinek az alakítása tetszett neki Luis Buñuel A nap szépe (Belle de jour) című filmjében, viszont a nevére nem emlékezett, csak arra, hogy egy spanyol színész, aki Buñuellel dolgozott együtt. Így egy félreértés miatt Rey repült el New Yorkba, hogy Friedkinnel találkozzon. Amikor megjelent, a rendező meglepődött, és az sem szólt mellette, hogy nem beszélt jól sem angolul, sem franciául, azonban mivel Rabal semmennyire nem beszélte e két nyelvet, és egyéb szempontból Rey meggyőző volt, így ennek ellenére is megkapta a szerepet, és játszhatott a kevésbé sikeres folytatásban, a Francia kapcsolat II.-ben (1975) is.

Az 1970-es és 1980-as években Rey számos nemzetközi produkcióban játszott. Többek között: Lewis Gilbert - Kalandorok (1970), Mauro Bolognini - Dráma a gazdagokról (1974), Vincente Minnelli - Az idő kérdése (1976), Valerio Zurlini - A tatárok sivataga (1976), Robert Altman - Quintet (1979), J. Lee Thompson - Caboblanco (1980) és Frank Perry - Monsignor (1982). Rey egyik legnagyobb sikere ezekben az években az Elisa, vida mía volt, egy 1977-es spanyol filmdráma, amelyet Carlos Saura írt és rendezett.

Stuart Rosenberg Az átkozott út című filmjében (1976) végzett munkájáról Rey egyszer kijelentette: „Brúzi [kubai] elnököt játszottam. Nagyon sok pénzt fizettek nekem a kevesebb mint hatórás forgatásért a barcelonai tőzsde épületében James Masonnal. Több pénzt kaptam, mint Orson Wellesnél, aki nagy szerepet játszott.”^[13]

Visszatérés Spanyolországba

Az ezt követő időszakban Rey inkább a Spanyolországban dolgozott, olyan sikerekkel, mint Francisco Regueiro Padre Nuestro (1985) filmje vagy José Luis Cuerda El bosque animadoja (1987) és Jaime de Armiñán Al második lado del túnelje (1992), valamint Don Quijote fölelevenítésében, visszatérésében is nagy szerepet vállalt. Ezen felül sorozatokban is szerepelt, amelyek a Spanyolországi Nemzeti TV adásában futottak.

Utolsó szerepe a képernyőn egy spanyol fekete komédiában, az El cianuro...-ban volt 1994-ben.

Díjak, kitüntetések

1971-ben Fernando Rey elnyerte a legjobb színésznek járó díjat a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Rafael Gil által rendezett La duda ban nyújtott alakításáért, amely a Viridiana és a Tristanahoz hasonlóan Benito Pérez Galdós regényén alapult.

Rey és Buñuel együttműködésének másik sikere az, hogy A vágy titokzatos tárgyát 1977-ben Oscar-díjra jelölték a legjobb idegen nyelvű filmért. Ugyanebben a kategóriában egy Aranygömbre is jelölték, bár a film nem nyert. Rey hangját egyébként Michel Piccoli adta Franciaországban.

A Lina Wertmüller által rendezett Hét szépséget (1975) szintén jelölték Oscar-díjra.

A Világszép Pasqualino című, 1975-ös filmben Rey Pedro az anarchista szerepét játszotta, aki a filmben végül megöli magát, mert nem bírja a náci elnyomást.

Rey elnyerte a legjobb színész díját az 1977-es Cannes-i Filmfesztiválon az Elisa vida míaban nyújtott alakításáért.

1988-ban ismét elnyerte a legjobb színészi díjat a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztiválon, ezúttal két filmben való alakítása miatt: a Francisco Regueiro által rendezett Otthon a világban (1988), valamint az Antonio Isasi-Isasmendi rendezte A bűn illata című filmje miatt.

Fernando Rey elnyerte a Spanyol Filmművészeti és Tudományos Akadémia aranyérmét is.

1992-ben őt választották a Spanyol Tudományművészeti Akadémia elnökévé.

Magánélete és halála

1960-ban Rey feleségül vette Mabel Karr argentin színésznőt. Egy fiuk született, aki a Fernando Casado Campolongo nevet kapta.

1994. március 9-én halt meg hólyagdaganatban Madridban.^[14]

Felesége 2001. május 1-jén hunyt el. Fia 2018. szeptember 25-én erősítette meg a hírt, miszerint a halál okát egy, a tüdőben megjelent nyirokcsomó okozta.

Filmszerepei

Ennek a szakasznak egy része vagy egésze lefordítandó. Segíts te is a fordításban!

Jegyzetek

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Fernando Rey című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

• Fernando Rey a PORT.hu-n (magyarul)
• Fernando Rey az Internetes Szinkronadatbázisban (magyarul)
• Fernando Rey az Internet Movie Database-ben (angolul)
• Fernando Rey a Rotten Tomatoeson (angolul)
• Fernando Rey az AlloCiné weboldalán (franciául)
• Fernando Rey Profile. Famousfix.com. (Hozzáférés: 2023. június 18.)