Ganz Műszer Művek

Ganz Műszer Művek
JogelődGanz Árammérőgyár, Ganz Közlekedési Mérőműszerek Gyára, Elektromos Készülékek és Mérőműszerek Gyára
Alapítva1964. január 1.
Megszűnt2016. február 17.

Magyar cégjegyzékszám01-01-001664
Sablon • Wikidata • Segítség
Hajduska Kurt
Dr. Dunajszki András
Sándor László
Kelemen György
Ganz Műszer Művek EKM
Ganz Közlekedési Mérőműszerek Gyára KMGY
1971. évi foci bajnokcsapat
Ganz Árammérő Gyár ÁMGY
Ganz Műszer Művek-sportnap
Ganz Ábrahám mellszobra. Budapest XIX., Üllői út 200.
Laudancsek György
Dr. Nyikos László
Teniszcsapat

1964-ben a Ganz Árammérőgyár (ÁMGY), Közlekedési Mérőműszerek Gyára (KMGY) és az Elektromos Készülékek és Mérőműszerek Gyára (EKM) összevonásával jött létre a Ganz Elektromos Készülékek és Mérőműszerek Gyára, mely 1967-ben felvette a Ganz Műszer Művek nevet (GMM).

Előzmények

A műszergyártással foglalkozó vállalatok a ’60-as évek elején eljutottak oda: dönteni kellett, merre tovább. A fejlődés során kiütközött ellentmondások egyértelműen a specializációt követelték meg. Célszerű volt a párhuzamos gyártások megszüntetése, a gyártás szakosítása. Ennek jegyében bízta meg György Gyula KGM-miniszterhelyettes Sellő Dénest, az EKM-gyár akkori igazgatóját a műszergyártó előkészítő bizottság megszervezésével, és elnöki teendőivel. Az előkészítő bizottság 1963. február 26-án ült össze az ÁMGY tanácstermében. Itt állapodtak meg a végleges irányelvekben. Az új egység nagyvállalat lesz 3 önálló gyárral, a saját profil megtartásával, önálló exportjog a vállalat összes termékére, ezen túlmenően technológiai szakosítás. Bázisvállalatot hoztak létre, mely a minisztérium döntése értelmében az EKM lett. Az 1964. január 1-jén megalakult új vállalat a Ganz Elektromos Készülékek és Mérőműszerek Gyára nevet vette fel (GEKMGY). 1967. február 8-án Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter engedélyével a nevet Ganz Műszer Művekre változtatták. Az új vállalat megalapítására, az átszervezés végrehajtására háromlépcsős intézkedési terv készült. Az átszervezés lebonyolításával Sellő Dénest és dr. Dunajszki Andrást bízták meg. Az átszervezés után a vállalat ideiglenes igazgatója Sellő Dénes lett,[mikor?] majd dr. Dunajszki András követte.[mikor?]

Szakosítás

A szervezet kiépülésével egyidejűleg zajlott a technológiai szakosítás. A szakosítások terén 1964-ben kezdték meg a nagyjavítási tevékenység és a fröccsöntés kitelepítését az ÁMGY-be, és 1965-ben fejezték be. Ettől kezdve fokozatosan az ÁMGY-be tevődött át az alkatrészgyártás. A fröccsöntést teljes egészében, a műanyag alkatrészek és az automatákon gyártott alkatrészek termelésének egyre nagyobb hányadát mondhatta magáénak az ÁMGY. A két pesti gyár fokozatosan mentesült az alkatrész-előállítás gondjától, s így új termőterületeket szabadítottak fel.

Az átszervezésnek voltak egyéb vonatkozásai is, mint pl. a TMK központosítása, az anyaggazdálkodás összevonása, az exporttevékenység központosítása. A szakosítás 1967-ben ért véget.

Új gazdaságirányítás

A GMM mint az ország villamos műszertermelésének 88%-át adó ipari nagyvállalat 1967-ben újabb megbízást kapott. A Magyar Optikai Művek (MOM) és a Medicor Művek mellett a műszeriparban a GMM-et jelölték ki. Ezeket a vállalatokat kiemelték a Műszeripari Igazgatóság fennhatósága alól, és közvetlenül a KGM egyik miniszterhelyettese gyakorolta a felügyeleti jogokat. A vállalatnak lényegesen kevesebb kötelező mutatót írtak elő. Az intézkedések kedvező hatásúak voltak. A termelés értéke 20 év alatt 39-szeresére nőtt! A GMM fokozta exporttevékenységét, vevőszolgálatot hozott létre, vállalatfejlesztési koncepciót dolgozott ki, piackutatásba kezdett, döntött a nagyfogyasztók közvetlen kiszolgálásáról. A KGST-n belül szorgalmazták a gyártmányszakosítást elsősorban német és lengyel vonatkozásban. A KMGY bekapcsolódott a Polski Fiat-programba, a MAN Diesel-motorokhoz szükséges fordulatszámjelző adóműszereket szállítottak.

Irányítás és termelésszervezés

Az egységes számítástechnikai rendszer megvalósítása lépésenként történt. 1969-től kezdődően folyamatosan kerültek a gyártmányfejlesztés, technológia, termelésirányítás, anyagellátás számítógépre.

Átalakulás

A nagy cégek decentralizációjánál a Ganz Műszer Művek újból 3 önálló gyárrá vált. Valamennyi megőrizte a Ganz nevet. A bázist alkotó központi gyár Ganz Műszer Művek EKM gyára átalakult Ganz Műszer Rt.-vé, majd Ganz Műszer ZRt.-vé. A privatizáció kapcsán Hanspeter Menger lett a vezérigazgató. A külföldön összevásárolt szemetet itthon bevitte apportba, és a tőke egy részét beleértve a cég vagyonát, technológiáját, konstrukcióit, gépeit, szoftverjeit saját céget alapítva kivitte Indiába, Ukrajnába. A Ganz Műszer ZRt. 2016. február 17-ével felszámolásra került.

A GMM kinevezett vezetői

EKM 1964-től

  • dr. Dunajszki András igazgató
  • Hajduska Kurt főmérnök
  • Sándor László főmérnök műszaki helyettese
  • Laudancsek György főmérnök termelési helyettese
  • Kelemen György főkönyvelő

Vezérigazgatóság 1968-tól

  • dr. Dunajszki András vezérigazgató
  • Hajduska Kurt műszaki igazgató
  • Sándor László műszaki igazgató (1973)
  • Kelemen György gazdasági igazgató, kereskedelmi igazgató (1973)
  • dr. Nyikos László gazdasági igazgató (1973)
  • Laudancsek György termelési főmérnök
  • Deli Pál főkonstruktőr
  • Szikszai Zoltán főtechnológus
  • Kovács Antal főtechnológus (1969)
  • Laczi József PB-titkár
  • Hodruszki Tibor PB-titkár (1971)
  • Surányi Pál VSZT-titkár
  • Tóth András VSZT-titkár
  • Szabó István VSZT-titkár
  • Hódi Zoltán VSZT-titkár (1973)
  • Kaposi Ottó KISZ-titkár
  • Stanczel Mária KISZ-titkár
  • Szabó József KISZ-titkár
  • Straub Sándor KISZ-titkár (1972)

Források

  • Koroknai Ákos: A GANZ MŰSZER MŰVEK TÖRTÉNETE (GMM 1975).