Gwendy és a varázsdoboz

Ezt a szócikket össze kellene dolgozni a Gwendy’s Button Box szócikkel. Az összedolgozás után az egyik lapot törölni kell, vagy – ha érdemes – átirányítássá alakítani. A megbeszélésbe a vitalapon kapcsolódhatsz be.

A Gwendy és a varázsdoboz (Gwendy’s Button Box) Stephen King és Richard Chizmar amerikai írók 2017-ben megjelent kisregénye. A művet 2017. február 28-án jelentették be az Entertainment Weekly című folyóirat hasábjain, majd ugyanezen év májusában került a boltokba. Magyarul először az Európa Könyvkiadó Európa Kapszula Könyvtár című sorozatában jelent meg, 2021-ben, Dranka Anita fordításában.

A történet alapötlete Kingtől származik, aki azonban nem tudta befejezni a művet, így Chizmar segítségét kérte. Ezt követően egymásnak küldözgették az újabb részeket, és mindketten hozzáírtak, illetve szabadon átírták a másik által már megalkotott részeket, karaktereket.

A kisregény abban a Castle Rock nevű fiktív, Maine állambeli kisvárosban játszódik, amely 1978 óta King számos, hosszabb-rövidebb történetének a színhelye.

2019 novemberében megjelent a kisregény folytatása is Gwendy’s Magic Feather címen, amelyet azonban Chizmar már egyedül írt.

Cselekmény

A tizenkét éves Gwendy Peterson Castle Rock városában találkozik egy fehér inget, sötét felöltőt, fekete farmernadrágot és fekete kalapot viselő idegen férfival, aki megszólítja és beszélgetésre hívja őt.

Magyarul

  • Gwendy és a varázsdoboz; ford. Dranka Anita; Európa, Bp., 2021 (Kapszula Könyvtár)

Jegyzetek

  1. https://ew.com/books/2017/02/28/stephen-king-richard-chizmar-castle-rock-gwendys-button-box-cover-reveal/

Források

  • Entertainment Weekly: Gwendy's Button Box
  • https://ew.com/books/2017/02/28/stephen-king-richard-chizmar-castle-rock-gwendys-button-box-cover-reveal/
  • https://ew.com/books/2017/02/28/stephen-king-richard-chizmar-castle-rock-gwendys-button-box-cover-reveal/
Sablon:Stephen King
  • m
  • v
  • sz
Stephen King
Regények
A Setét Torony
  • I: A harcos (1982)
  • II: A hármak elhívatása (1987)
  • III: Puszta földek (1991)
  • IV: Varázsló és üveg (1997)
  • V: Callai farkasok (2003)
  • VI: Susannah dala (2004)
  • VII: A Setét Torony (2004)
  • Átfúj a szél a kulcslyukon (2012)
Richard Bachman néven
Novelláskötetek,
kisregénygyűjtemények
Non-fiction
  • Danse Macabre (1981)
  • Az írásról (2000)
  • Faithful: Two Diehard Boston Red Sox Fans Chronicle the Historic 2004 Season (Stewart O'Nannel, 2005)
  • Guns (egyben elektronikus könyv is, 2013)
Elektronikus könyvek
Kapcsolódó személyek
  • Tabitha King (felesége)
  • Joe Hill (fia)
  • Owen King (fia)
Életművével
kapcsolatos szócikkek
  • Category Kategória
  • Irodalom Irodalomportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap