Kryegjata
 | A címszóban szereplő nőnemű albán helynév határozatlan és határozott alakja Kryegjatë, illetve Kryegjata. A nemzetközi ajánlásnak megfelelően a hímnemű albán helynevek határozatlan, a nőneműek határozott alakját használjuk. |
| Albánia történelme |
|---|
 |
|
| Oszmán uralom (1393–1912)
|
| Függetlenség (1912–1914)
|
| Első világháború (1914–1918) |
| A két világháború között (1918–1939)
|
| Második világháború (1939–1944)
|
| Kommunista rezsim (1944–1991)
|
| Demokrácia (1991–) |
| Tematikus áttekintések |
Sablon:Albánia történelme
|
Kryegjata vagy Kryegjata-völgy (albán Lugina e Kryegjatës) az ember legkorábbi ismert őskori települése a mai Albánia területén, a Vjosa adriai torkolatvidékén, amelynek legrégibb rétegei egy 40 000 évvel ezelőtt, a paleolitikumban élt vadászó-gyűjtögető közösség tárgyi emlékeit őrzik. A helyszín a mezolitikum végéig az őskor emberének lakhelyéül szolgált, különösen az i. e. 8000–6000 közötti évezredek tárgyi leletei vallanak intenzív emberi jelenlétről.
Leírása
A Muzafer Korkuti albán és Jack L. Davis(wd) amerikai régész vezetésével zajló feltárómunka 1998-ban vette kezdetét és 2003-ban zárult az albán régészeti hatóságok és a Cincinnati Egyetem által létrehozott Mallakastrai Regionális Régészeti Projekt keretein belül. Az ókori Apollónia romvárosának közelében, a Vjosa torkolat feletti szakaszát északról és északnyugatról övező dombhátakon, mintegy 35 km²-nyi területen végzett szondázó ásatások során ötvenkilenc feltárás történt.[1]
A lelőhely tágabb környezetét a középső paleolitikumtól, 40 000 évvel ezelőttől a mezolitikumig lakta az ember. A mintegy 8000 m²-es területen szétszóródott kőeszközök arról vallanak, hogy időszakos hajlékát folyamatosan változtatva i. e. 8000–6000 lakta be a kor embere a legintenzívebben a vidéket.[2] A két legjelentősebb lelőhely a Kryegjata B és a tengerparttól távolabb eső Rusinja néven ismert helyszínek. Az ásatások során a korabeli népesség pattintott kőeszközanyagának 3335 darabját gyűjtötték össze a két helyszín kutatóárkaiból (bőrvakarókat, marokvésőket, lyukasztóeszközöket stb.). A korpusz mintegy felén elvégzett anyagvizsgálatok alapján, a Bordes-féle tipológiai rendszer figyelembevételével a kutatók megállapították, hogy az eszközök 30,9%-a az őskőkorra, 67,6%-a a középső kőkorra keltezhető, míg a fennmaradó 1,5% az újkőkorban keletkezett. A paleolitikumi kőeszközök mérete átlagban mintegy duplája a mezolitikumiaknak, amely utóbbiak hossza ritkán haladja meg a 2 centimétert. Technológiai vonatkozásban a paleolitikumi eszközök a mikrobüren-technika(wd) alkalmazásával készültek (azaz fokozatosan mélyített bevölgyeléssel érték el a kő szétpattanását), míg a mezolitikumi kőtárgyak már differenciáltabb technikákról vallanak: kőszilánkok, pengék és szabálytalan töredékek retusálásával(wd) állították elő őket.[3]
Jegyzetek
- ↑ Templer 2016 :215., 222.
- ↑ Ceka 2013 :25.; Templer 2016 :216., 222.
- ↑ Templer 2016 :216.
Források
- ↑ Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467
- ↑ Templer 2016: Michael Templer: What happened to the Southern European hunter-gatherers at the advent of farming, between Western Anatolia and the head of the Adriatic Sea (9000-4500 BC)?: A narrative description based on the archaeological record. Neuchâtel: Université de Neuchâtel. 2016.
