Nicola Mancino

Nicola Mancino
Született	1931. október 15. (92 éves) Montefalcione
Állampolgársága	olasz
Foglalkozása	politikus bíró jogász
Tisztsége	az olasz szenátus tagja (1976. július 5. – 1979. június 19.) az olasz szenátus tagja (1979. június 20. – 1983. július 11.) az olasz szenátus tagja (1983. július 12. – 1987. július 1.) az olasz szenátus tagja (1987. július 2. – 1992. április 22.) az olasz szenátus tagja (1992. április 23. – 1992. július 29.) olasz belügyminiszter (1992. június 28. – 1993. április 29.) olasz belügyminiszter (1993. április 29. – 1994. április 19.) minister without portfolio for the coordination of civil protection (1993. április 29. – 1994. április 19.) az olasz szenátus tagja (1994. április 15. – 1996. május 8.) President of the Italian Senate (1996. május 9. – 2001. május 29.) Substitute President of Italy (1999. május 15. – 1999. május 18.) az olasz szenátus tagja (2001. május 30. – 2006. április 27.) az olasz szenátus tagja (2006. április 28. – 2006. július 24.)
Iskolái	Nápolyi II. Frigyes Egyetem
Kitüntetései	a Lengyel Köztársasági Érdemrend nagykeresztje Honorary Knight Grand Cross of the Order of the British Empire Az Olasz Köztársaság Nagykeresztjének Lovagja (2008. április 18.)[1]
A Wikimédia Commons tartalmaz Nicola Mancino témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Nicola Mancino (Montefalcione, 1931. október 15. –) olasz jogász, politikus, 1992 és 1994 között belügyminiszter, 1996-tól 2001-ig az olasz Szenátus elnöke, 1999-ben rövid ideig Olaszország ideiglenes elnöke.

Élete

Nicola Mancino 1931-ben született a Campania régióban található Montefalcione településen, édesapja vasutasként dolgozott. Nicola jogi diplomát szerzett a Nápolyi II. Frigyes Egyetemen, ezután rövid ideig jogászként dolgozott, majd hamarosan a politika felé fordult. Az Olasz Kereszténydemokrata Pártnak tagja, majd megyei és regionális titkára lett. 1971-től 1972-ig, majd 1975-től 1976-ig Campania régió elnöke volt.^[2]

1976 és 2006 között 30 éven át volt az olasz Szenátus képviselője az Olasz Kereszténydemokrata Párt, majd az Olasz Néppárt, később a Margaréta-párt színeiben. 1984-től 1992-ig a kereszténydemokraták frakcióvezetője is volt. 1992 és 1994 között Giuliano Amato, majd Carlo Azeglio Ciampi kormányának belügyminisztere volt, nevéhez fűződik a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorítására meghozott jogszabály, amely Mancino-törvényként lett ismert. Miniszteri kinevezésekor, két héttel annak meggyilkolása előtt találkozott Paolo Borsellino bíróval, a találkozót azonban tagadta. Az ügy kapcsán, illetve az állam és a maffia közötti tárgyalásokkal kapcsolatban később hamis tanúzással és bizonyítékok visszatartásával is megvádolták, a bíróság azonban 2018-ban felmentette.^{[3][4][5][6][7][8][9]}

1996-tól 2001-ig a Szenátus elnöki tisztségét is betöltötte, 1999 májusában Oscar Luigi Scalfaro mandátumának vége és Carlo Azeglio Ciampi hivatalba lépése között három napra Olaszország ideiglenes elnöke is volt. 2006 és 2010 között a Legfelsőbb Bírói Tanács alelnöke volt. 2010-ben visszavonult a közélettől.^[2]

Jegyzetek

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Nicola Mancino című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Elődje: Oscar Luigi Scalfaro

Az Olasz Köztársaság elnöke (ideiglenes) 1999. május 15. – 1999. május 18.

Utódja: Carlo Azeglio Ciampi