Szigünnák

A szigünnák – szigünnai (Σίγυνναι), szigünoi (Σίγυνοι), sziginnoi (Σίγιννοι), szigümnoi (Σίγιμνοι) – nevű népet ókori források említik az Al-Duna, illetve a Kaukázus vidékéről, valamint Egyiptomból. Származásuk szerint alighanem médek, irániak voltak.

Az i. e. 5. században a kelet-európai puszta a Donyec és a Dnyeszter, illetve az Al-Duna között a királyi szkíták birtoka volt. A puszta nyugati peremén, valamint a Havasalföldön, az Erdélyi-medencében és a Tiszántúlon szkíták által uralt trák népesség lakott. Alföldünk középső és északi felét, valamint a Kisalföld északi tartományait is a korainak nevezett szkíták birtokolták.

Ugyanezen időben – Hérodotosz, illetve Apollóniosz Rhodiosz szerint – a Havasalföldön egy szigünnai, illetve szigünoi nevű népesség is lakott. Hérodotosz szerint birtokaik nyugati határa az Adria vidékéig terjedt. Más szóval az említett nép Alföldünkön, esetleg még a Dráva–Száva vidékén is jelen lehetett. Sztrabón beszámolója mindezeknek ellentmond. Szerinte az említett nép a Kaukázus környékén élt. Pszeudo-Orpheusz is a Kaukázus vidékéről említi őket.

Nevük

Fischer Károly Antal a szigünnai nép nevét szigony szavunkkal rokonította.^[1] Mások ellenben a szegény, illetve a cigány kifejezésre hivatkoznak. A szegény szó mellett érvel például Tóth Imre,^[2] a cigány kifejezéssel kapcsolatban pedig többek között Bussell^[3] és Barrett^[4] dolgozata adhat útbaigazítást. Ami mondanivalójuk lényegét illeti, e kérdésre még nem sikerült megnyugtató választ találni.

Fischer szófejtésének helyességét megerősíti Timonax (i. e. 1. század) Peri Szküthón (Περι Σκυθον) című munkája, illetve a rá hivatkozó ókori írók. Preston (233–234. oldal) ekképpen szól hozzá e kérdéshez:

„Timonax (miképpen tudós görög magyarázói idézik) azt írja, Szkítiát tárgyaló első könyvében, hogy nevezett országhoz ötven különböző törzs tartozott. A Sigunni és Graucenii ide számláltattak. Nevüket előbbiek az általuk használt sajátos lándzsáktól kölcsönözték.”^[5]

Fischer magyarázatának hitelét igazolja még Alexandriai Hészükhiosz szótára is. Nevezett szerzőnél a görögös köntösbe öltöztetett szkíta szigünoi (σίγυνοι) kifejezés jelentése: éles lándzsák.^[6]

Arisztotelész Poetika (Περὶ ποιητικῆς) című munkájában (21. szakasz) ilyenképpen nyilatkozik a szigony (σιγυνον) kifejezésről:

„A szigünon szó – lándzsa – a ciprusiak számára bevett kifejezés, számunkra azonban idegen.”^[7]

Forrásaink

Hérodotosz szerint a szigünnák a trákok országától északra (az Al-Duna bal partján) laktak. Birtokaik határa nyugaton megközelítette a henetoi nevű nép lakóhelyét: ez nagyjából a mai Veneto tartomány. (Ha hitelt adunk a tudósításnak, akkor a szigünnák az Alföldön, és talán még a Dráva–Száva vidékén is jelen lehettek.) Méd divat szerint öltözködtek, és méd telepeseknek nevezték magukat. Megtudhatjuk még: Liguria népe, bizonyára a Rhône völgyének lakosai, a házaló árusokat, a ciprusiak pedig gerelyeiket, avagy szigonyaikat illették hasonló névvel.

Apollóniosz Rhodiosz az argonauták útja kapcsán beszél róluk. Az Argó behajózott a Duna deltájának egyik ágába, és szokatlan megjelenésével megriasztotta a környék pásztorait, közöttük a szigünoi nép képviselőit is. Nevezettek lakóhelyét ezek szerint a Havasalföldön, a Fekete-tenger partvidékén kellene keresnünk, közel a Duna torkolatához.

Sztrabón Kaukázus környékinek mondja, és a Kaszpi-tenger déli partjánál élő népek csoportjában sorolja fel a szóban forgó nemzetséget.

Az Orpheosz Argonautika, az Argó útjának i. sz. 5–6. századi feldolgozása említ egy szigümnoi nevű népet is. A Fekete-tenger délkeleti partjánál honos nemzetek között – nyugatról kelet felé haladva: szapeiroi (σαπειροι), büzerai (βυζεραι), sigymnoi (σιγυμνοι) – sorolja fel őket az ismeretlen szerző. A büzerai nép ókori források szerint az Akampszisz (Ακαμψις: Çoruh) folyó környékén, Kolkhisztól nyugatra lakott.

Sztephanosz Büzantiosz – Ktésziasz jelentésére hivatkozva – említ egy Szigünnosz (Σιγυννος) nevű egyiptomi várost, illetve lakóit (szigünnoi: σιγυννοι). Ezen adatot, bár olykor idézik, nem kapcsolják össze az Al-Duna, illetve a Kaukázus vidéki csoporttal.

Vélemények

Larcher vélekedése szerint a szauromatai névvel felruházott népesség egy része költözhetett a Duna vidékére; ezektől származna a szigünnai nép. (Az iráni szarmatákat, szauromatákat – nem tévesztendők össze a szkíta alánokkal – a királyi szkíták telepítették le, az i. e. 7. és 6. század fordulóján a Don mellékére.) A liguriaiak, illetve ciprusiak által használt kifejezéssel kapcsolatban Larcher ezt mondja: Hérodotosz megjegyzése, mivel nem tartozik szorosan a tárgyhoz, zavart okoz. Egyesek feltételezik – teszi hozzá még –, hogy a szigünnai nép volt a cigányok őse.^[8]

Latham szerint a szigünnai név különböző népek gyülekezetét jelenti. A szigünnai és a cigány kifejezés párhuzamát lehetségesnek tartja. Szerinte a Liguria lakói által használt hasonló kifejezés hivatkozhat a cigányokra. Ebből azonban nem következik – mondja végül –, hogy a szigünnai névvel illetettek cigányok lettek volna. Vagyis hasonló nevek jelölhetnek különböző népeket.^[9]

Macan megjegyzése szerint Hérodotosz valójában nem médekről (Μῆδοι), méd eredetű népről, hanem a trák maidoi (Μαῖδοι) törzsről – egykor a Pirin hegység területén éltek – tudósít.^[10]

Myres szerint a szigünnai nevű népesség az i. e. 5. században nagy területet uralt a Duna mellékén. Birtokaik a trákok szomszédságától az Adria vidékéig terjedtek. Kereskedők voltak, és eljutottak a Rajna völgyéig, később pedig a Kaukázus vidékére is. A szigünnák – mondja Myres – valószínűleg azonosak a sequani nevű kelta néppel. Utóbbiak tehát a Duna vidékéről származnának, a médekkel nem lehet kapcsolatuk. Szerzőnk Hérodotosz megjegyzéseit a vándorló árusokkal, illetve a ciprusi szigonnyal kapcsolatban kulcsfontosságú adatnak tekinti. Liguriai lakói szigünnai – vagy hasonló, pl. sequani – névvel ruházták fel a házalókat, és ez lehetővé teszi, hogy a Duna mellékén élő kereskedőket, illetve a szigünnai népet és a hallstattiakat összefogjuk. A hallstatti, illetve a La Tène műveltség iparának csúcsterméke a gaesum és a pilum nevű szigünnai mintájú hajítófegyver. Szerzőnk szerint a ciprusi szigony neve a szigünnai (sequani) népre hivatkozik. A fegyver, illetve a vasművesség elterjedése Kis-Ázsiában, valamint a Közel-Keleten kapcsolatban lehet nevezett nép vándorlásával, illetve a Kaukázus vidékén letelepedett csoportjukkal.^[11]

Jegyzetek

Források

• Aristoteles in Becker, I. (1837): Aristotelis De rhetorica libri III., De rhetorica ad Alexandrum, De poetica. In: Aristotelis opera. Accedunt indices sylburgiani. Tomus XI. Oxonii.
• Barrett, D. S. (1979): Herodotus’ Sigynnai (5.9) and Gipsies. Greece & Rome 26 (1): 58–60.
• Bussell, F. W. (1919): The Problem of the Gipsies: Sigynnae, Sequani, Zigeuner. Folklore 30 (2): 103–129.
• Fischer, A. C. (1917): Erklärung der skythisch-sarmatischen Namen und Wörter aus der ungarischen Sprache. II. Band. Berlin.
• Herodotos in Geréb József (1892): Herodotos történeti könyvei. Görögül és magyarul. Első kötet. I–III. könyv. Görög és latín remekírók. Budapest.
• Herodotos in Geréb József (1893): Herodotos történeti könyvei. Görögül és magyarul. Második kötet. IV–VI. könyv. Görög és latín remekírók. Budapest.
• Herodotos in Geréb József (1894): Herodotos történeti könyvei. Görögül és magyarul. Harmadik kötet. VII–IX. könyv. Görög és latín remekírók. Budapest.
• Hesykhios in Schmidt, M. (1867): Hesychii Alexandrini lexicon. Jenae.
• Larcher, P. H. in Cooley, W. D. (1844): Larcher’s notes on Herodotus. Historical and critical comments on the History of Herodotus, with a chronological table. New edition, with corrections and additions, by William Desborough Cooley. In two volumes. Vol. II. London.
• Latham, R. G. (1857): Sigynnes. P. 999. In Smith, W. (ed.): Dictionary of Greek and Roman Geography. In two volumes. Vol. II. Iabadius–Zymethus. Boston.
• Macan, R. W. (1895): Herodotus. The Fourth, Fifth, and Sixth Books. With Introduction, Notes, Appendices, Indices, Maps. Vol I. Introduction, Text with Notes. London.
• Myres, J. L. (1907): The Sigynnae of Herodotus: An Ethnological Problem of the Early Iron Age. Pp. 255–276. In Balfour, H., Crawley, A. E., Cunningham, D. J., Farnell, L. R., Frazer, J. G., Haddon, A. C., Hartland, E. S., Lang, A., Marett, R. R., Myers, C. S., Myres, J. L., Read, C. H., Rhŷs, J., Ridgeway, W., Rivers, W. H. R., Seligmann, C. G. and Joyce, T. A., Thomas, N. W., Thomson, A., Westermarck, E.: Anthropological Essays presented to Edward Burnett Tylor in honour of his 75th birthday Oct. 2 1907. With a Bibliography by Barbara W. Freire-Marreco. Oxford.
• Preston, W. (transl.) (1822): The Argonautics of Apollonius Rhodius. Vol. II. In The British Poets. Including Translations. In One Hundred Volumes. XCI. Apollonius Rhodius, Vol. II. Chiswick.
• Tóth Imre (2009): Magyar őstörténet, avagy „nem jöttünk mi sehonnan sem”. Budapest. (A könyv szövege és képei.)
• Vassos, K. (1970): Note on Sigynnae and Obeloi. Bulletin de correspondance hellénique 94 (1): 35–44.

Kapcsolódó szócikkek

• Agathürszök
• A Kárpát-medence története a honfoglalásig
• Királyi szkíták