Óvári

Óvári (Oar)
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Partium
Fejlesztési régió	Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Szatmár
Község	Vetés
Rang	falu
Községközpont	Vetés
Irányítószám	447357
Körzethívószám	+40 x61[1]
SIRUTA-kód	139385
Népesség
Népesség	1524 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	1244
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	118 m
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 47° 48′ 20″, k. h. 22° 43′ 51″47.805694, 22.73085247.805694°N 22.730852°EKoordináták: é. sz. 47° 48′ 20″, k. h. 22° 43′ 51″47.805694, 22.73085247.805694°N 22.730852°E
Sablon • Wikidata • Segítség

Óvári (románul Oar) falu Romániában, Szatmár megyében. Közigazgatásilag Vetéshez tartozik.

Fekvése

Szatmár megyében, Szatmárnémetitől nyugatra, a Szamos bal partján, a román-magyar határ mellett fekvő település. Magyarországi szomszédja Csenger, de nincs határátkelő.

Története

Óvári nevét az oklevelek 1312-ben említették először Ovari alakban, a Csák nemzetségbeli Nagy Barc fia: Mihály ispánnal (A Darahy család őse) és fiával Péterrel kapcsolatban, akik ekkor úgy állapodtak meg Nagy Barc fia Barccal és Ugrinnal, hogy Nagy Barc fia (Terebesi) Bereck fia: Miklós birtokaiból köztük Óváriból is negyed részt kap. Nagy Barc fia Péter le is telepedett Óváriban, és innen vette nevét is. István nevű fiát 1355-ben említették az oklevelek.

1375-ben Óvári Istvánt és fiát Miklóst Darahi Csák fia Miklós megölésével vádolták, ezért itteni birtokrészét I. Lajos király Balk vajdának, máramarosi ispánnak adta.

A 14. század végén a Csaholyiaké és a Drágfiaké volt, de mellettük később több családnak is volt birtoka: így a Darahy, Gacshályi és a Csatóházi Csatóknak is.

1483-ban Szokoly dános csanádi püspök és testvérei királyi adományként Hunyadi Mátyástól megkapták az egész Óvári helységet a Szamos révjével együtt.

A 16. században Óvári a Báthoriaké volt, és egészen a család kihaltáig az övék is maradt.

1609-ben Vetési László volt a település birtokosa.

Az 1500-as évek közepén és az 1600-as évek elején Óvári jelentékeny hely lehetett, mivel több jelentősebb eseménynek is színhelye volt:

1554-ben a reformátusok tartottak zsinatot, melyen a Szatmár vármegyei lelkészek a reformáció lutheri irányáról a kálvinira tértek át.

1610-ben Thurzó György nádorispán innen intézett diplomát „in oppido Ovári” néven Szatmár vármegyéhez.

A Szamos árvizeitől Óvári is sokat szenvedett, az ár a települést elmosta, s ezért új helyen építették újjá.

A 18. században is több birtokosa volt: a Szilágyi, Mátay, Pogány, Peley és Rápholty Nagy családok szereztek itt birtokot, de a jezsuitáknak is volt itt részbirtoka.

A 19. század közepéig a Peley, Kerekes, Mátay, Szilágyi családok voltak urai.

A 20. század elején Szilágyi Béla és László és Komoróczy Iván volt itt nagyobb birtokos.

A településnek a 20. század elején vasas gyógyfürdője is volt.

A település határában található Babod dűlő, mely egy elpusztult település emlékét őrzi. A Borczhalom nevű helyről pedig egy népi legenda maradt fenn: az itteni lakosság úgy tartja, hogy Árpád Boroz nevű vezéréről vette nevét.

A trianoni békeszerződés előtt Szatmár vármegye csengeri járásához tartozott. 1940-ben a második bécsi döntés után visszatért Magyarországhoz. 1944-től megint Romániához tartozik.

Nevezetességek

• Református temploma 1811-ben épült.
• Görögkatolikus temploma 1875-ben épült.

Testvérvárosok

• Csenger, Magyarország

Jegyzetek

Források

• Szatmár vármegye. In Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1908.  
• Németh Péter: A középkori Szatmár megye települései a XV. század elejéig ISBN 978-963-7220-63-0
• Szilágyi Levente 2019: Parasztok és mezőgazdasági vállalkozók - Piacozási gyakorlatok egy szatmári faluban.