Nezvál Ferenc

Nezvál Ferenc
Magyarország igazságügy-minisztere
Hivatali idő
1957. május 9. – 1966. december 7.
ElődMolnár Erik
UtódKorom Mihály

Született1909. február 7.
Győr
Elhunyt1987. november 26. (78 évesen)
Budapest
SírhelyFiumei Úti Sírkert
Párt

Foglalkozás
  • politikus
  • eszperantista

Nezvál Ferenc aláírása
Nezvál Ferenc aláírása

Nezvál Ferenc (Győr, 1909. február 7. – Budapest, 1987. november 26.) bőripari munkás, jogász, város- és községgazdálkodási miniszter, később igazságügy-miniszter; eszperantista.

Élete

Apja Nezvál Ferenc cipészsegéd, MSZDP-tag, akit a Magyarországi Tanácsköztársaság alatt vállalt szerepe miatt 12 év börtönre ítéltek, ám csak néhány évet kellett letöltenie. Anyja Hegedüs Ágnes volt, 6 gyermeket neveltek. 5 elemi elvégzése után 11 évesen a Khuen-Héderváryak uradalmában volt kocsis, 1924-től fogva cipész apja mellett volt inas, a következő évben felszabadult. Ekkor belépett a Bőripari Munkások Szakszervezetébe, majd három év múlva a KIMSZ-be is felvételt nyert. 1929. november 7-én egy kommunista tüntetés alkalmával lefogták, két és fél év börtönre ítélték. 1931-ben a KIMSZ II. kongresszusán küldött volt, s még ugyanebben az évben a KIMSZ KV-be is beválasztották. 1934-ben újra letartóztatták, 10 hónapot volt vizsgálati fogságban. 10 éven keresztül házi internálásban volt, majd megszökött, s hat éven keresztül - a második világháború alatt - illegalitásban élt Magyarországon. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, tisztségviselő volt, majd a '48-as egyesülés után az MDP-be, ahol szintén magas beosztásban dolgozott. 1945-től 12 éven át országgyűlési képviselő. 1951-ben jelentkezett az ELTE Állami- és Jogtudományi Karára, 1955-ben diplomázott. 1954-56-ban város- és községgazdálkodási miniszter helyettese, 1956. október 26-tól öt napon át miniszter, novemberben és decemberben pedig helyreállítási kormánybizottsági tag volt. 1956. december 29-től 1957. május 9-ig az Igazságügyi Minisztérium vezetője volt, majd igazságügy-miniszter is, egészen 1966. december 7-ig. 1957 és 1965 között az MSZMP KB tagja, 1957 és 1962 között pedig az Központi Ellenőrző Bizottságban vett részt. 1981-től fogva a Magyar Eszperantó Szövetség elnöke is volt. 1986-ban halt meg, a Fiumei Úti Sírkertben, a nagy munkásmozgalmi parcellában temették el.[1]

Művei

  • A Szovjetunióban járt tanácsi küldöttség tapasztalatai; Népszava, Bp., 1952 (Szakszervezeti ismeretterjesztő előadások)
  • Hatályos jogszabályok gyűjteménye. 1945–1958; összeáll. Nezvál Ferenc, Szénási Géza, Gál Tivadar irányításával az Igazságügyminisztérium munkaközössége; Közgazdasági és Jogi, Bp., 1960

Jegyzetek

  1. 06.2 12-0 Nagy munkásmozgalmi parcella. fszek.hu (Hozzáférés ideje: 2016. február 21.)

Források

  • Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.  
  • Nezvál Ferenc. Kommunista hatalombirtokosok – 1956. neb.hu (Hozzáférés ideje: 2016. március 6.)

További információk

  • Nezvál Ferenc. Kommunista hatalombirtokosok – 1956. neb.hu (Hozzáférés ideje: 2016. március 6.)
  • Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987–1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László. 4. bőv., jav. kiad. Bp., Akadémiai Kiadó, 1992
  • Munkásmozgalomtörténeti lexikon. Szerk. vezetője Vass Henrik. Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1972
  • Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-
  • Új magyar életrajzi lexikon IV. (L–Ő). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 1076. o. ISBN 963-547-414-8  
  • Új magyar lexikon. Bp., Akadémiai Kiadó, 1959–1962
  • Korom Mihály: Megemlékezés dr. Nezvál Ferencről, Magyar Jog, 1988. január. 1–2.
  • Zinner Tibor: A kádári megtorlás rendszere, Hamvas Intézet, Budapest, 2001
  • Horváth Miklós: A forradalmat követő megtorlás a katonai igazságügyi szervek tevékenységének tükrében, In Katonai perek a kommunista diktatúra időszakában, 1945–1958. Szerkesztette: Okváth Imre. Történeti Hivatal, Budapest, 2001. 199–239.
Sablon:Magyarország igazságügy-miniszterei
  • m
  • v
  • sz
Az 1848–49-es forradalom és
szabadságharc alatt
Az Osztrák–Magyar Monarchiában
Az I. Magyar Köztársaság alatt
A II. Magyar Királyság alatt
A II. Magyar Köztársaság,
majd a Népköztársaság alatt
A rendszerváltás után
(III. Magyar Köztársaság)
Nemzetközi katalógusok