Nagai Kafú

Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.

Nagai Kafú
1927-ben
Élete
Született	1879. december 3. Tokió
Elhunyt	1959. április 30. (79 évesen) Icsikava
Sírhely	Zōshigaya Cemetery
Nemzetiség	japán
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)	próza
Kitüntetései	Order of Culture (1952) Person of Cultural Merit (1952)
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagai Kafú témájú médiaállományokat.

Nagai Kafú (japánul: 永井 荷風, Hepburn-átírással: Nagai Kafū) (Tokió, 1879. december 3. – Icsikava, 1959. április 30.) japán prózaíró, a kései Edo-kor és a Meidzsi-kor letűnő világának, városi kultúrájának megéneklője.

Élete

Valódi neve Nagai Szókicsi. Tokióban született, egy magas rangú köztisztviselő első fiúgyermekeként. Már gyermekkorában klasszikus kínai nyelvet tanult, de anyja hatására hamar érdeklődni kezdett az Edo-kori irodalom és művészetek iránt is. Beiratkozott ugyan a tokiói Idegennyelvi Főiskola kínai szakára, de hamarosan elmaradt onnan, s a nagyvárosi műkedvelő életét élte, az örömnegyedeket és a kabukiszínházakat látogatta. Sakuhacsi- és samiszen-leckéket is vett (hagyományos japán hangszerek: bambuszfuvola, illetve lant). Érdeklődött a nyugati irodalom iránt is, amelyet japán és angol fordításban olvashatott. Különösen a francia próza vonzotta, ő is hozzáadta a magáét a zolai naturalizmus japáni meghonosításához, bár később életének ezt a szakaszát megtagadta.

Apja 1903-ban az Egyesült Államokba küldte, ahol négy évig maradt, előbb a Washington állambeli Tacomában, majd a michigani Kalamazoo College-ban. Utána hivatalnok lett egy New York-i japán bankban, 1907 júniusában pedig áthelyezték a bank lyoni fiókjába. Néhány hetes párizsi tartózkodás után 1908 végén tért haza Japánba, és többé el sem hagyta. Amerikai élményeiről novella- és esszégyűjteményt tett közzé Amerika monogatari („Amerikai történetek”, 1908) címmel, amely olyan népszerű lett, hogy attól fogva csak úgy ontotta az elbeszéléseket, kisregényeket, tárcákat. A Furanszu monogatari-t („Francia történetek”, 1909) és a Kanraku-t („Gyönyör”, 1909) be is tiltották állítólagos tiszteletlenségük miatt a japán társadalommal és erkölcsökkel szemben.

1910-ben irodalomkatedrát kapott a későbbi Keió Egyetem elődjén, ahol irodalmi folyóiratot alapított. Két év múlva szülei sürgetésére feleségül vette Szaitó Jonét, de apja halála után, fél évvel később elvált tőle. Ezután szeretőjét, a hajdani gésát, Ucsida Jaét vette nőül, ám az sorozatos hűtlenkedései miatt hamarosan faképnél hagyta.

1916-ban Kafú felhagyott a tanítással és a szerkesztéssel, s attól fogva csak az irodalomnak élt. Az 1920-as években ugyan keveset alkotott, összegyűjtött művei azonban így is több mint 30 kötetre rúgnak. 1952-ben a Kultúra-érdemrenddel tüntették ki. 81 évesen, 1959. április 30-án halt meg.

Művészete

Szinte teljes szépprózája a tokiói „demimonde”, a kihalóban-letűnőben levő régi gésavilág, a Josivara vöröslámpás negyed és általában a sitamacsi, a Szumida folyó környéki óváros végső, nosztalgikus megidézése, megelevenítése jegyében született, ily módon „a japán Krúdynak” is bízvást nevezhető.^[1] Ugyanakkor ő volt az egyik első modern japán író, akinek a nyugati világ ismeretében sikerült a japán hagyományt egyetemleges jelleggel ötvöznie. Szokás elítélni őt az általa „meghamisított” régi világ iránt táplált nosztalgiájáért, mégis többek között neki köszönhető, hogy az 1923-as tokiói földrengés, a második világháborús pusztítás, majd a rákövetkező újjáépítés nyomán megsemmisülő tokiói városrészek, látványok mintegy megőrződtek az irodalomszerető közönség számára (akárcsak Krúdynak hála a magyar számára a Tabán). Azon kritikusok, akik rendre összekeverik a művész életét a művével, dilettánsnak, őszintétlennek bélyegzik, de Kafún kívül kevés modern japán író törekedett oly kitartóan arra, hogy olyan irodalmi világot teremtsen, amely se nem provinciális, se nem felületesen, majmolóan nyugatias.

Fontosabb művei

• Szumida (Szumidagava, 1909)
• Udekurabe (Erőpróba, 1916)
• Okamezasza (Törpebambusz, 1918)
• Ame sósó (Csendes eső, 1922)
• Cuju no atoszaki (Az esős évszak, 1931)
• Bokutó kidan (Románc a keleti folyópartról, 1937)

Magyar nyelven

• A gésa anyja, in: Modern japán elbeszélők, Európa, 1967
• Szumida; ford. Kolozsvári Papp László, utószó Szappanos Balázs; Európa, Bp., 1989 ISBN 963-07-4818-5

Jegyzetek

Források

• Japan: An Illustrated Encyclopedia I–II. Ed. Alan Campbell, David S. Noble. Tokyo: Kodansha. 1993. ISBN 4-06-931098-3
• Gy. Horváth László: Japán kulturális lexikon, Corvina, 1999, ISBN 963-13-4756-7
• Kato, Shuichi: A History of Japanese Literature I–III., III. kötet, Kodansha, Tokyo, 1983, ISBN 0-87011-569-3